Ha leegyszerűsítve beszélünk a célokról, nem mindig tükrözik a valóságot. Erről diskurált a Zirc, Rákóczi tér 10. alatt “lakó három szomszéd”, a Reguly Múzeum Kávézó, Reguly Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház és a Zirci Piac.
Ha kisarkítjuk a dolgokat, azt mondhatnánk, hogy egyetlen közös érdekünk van a látogatószám növelése, de ez igencsak drasztikus megkurtítása lenne elképzeléseinknek. Hiszen hiányozna belőle az a közösségi építkezés, mely során már évek óta egyesítjük a helyi kultúrát és néphagyományokat, a gasztronómiát és a helyi kézművesi és termelői értékeket, illetve pezsgő élettel töltjük meg a közösségi tereinket. Mindhárman, külön-külön is egyfajta kulturális színtérként működünk Zirc belvárosában: információk, ötletek cserélnek gazdát, kisebb-nagyobb projektek valósulnak meg közösségi összefogással.
Az advent közeledtével pedig mindenkiben, így bennünk is tovább erősödik az érzés, hogy adni tudjunk az itt élőknek és azoknak, akik megtisztelnek minket a látogatásukkal. Összedugtunk hát a fejünket, és idén közösen készülődünk az adventi programjainkra, amikre sok-sok szeretettel várunk mindenkit, mind a négy hétvégén.
A “HÁROM SZOMSZÉD”: Reguly Múzeum Kávézó
Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház
Zirci Piac
